Kategóriák
szoftver

Népszerű szövegszerkesztő programok

Manapság az élet szinte elképzelhetetlen lenne szövegszerkesztő programok nélkül, hiszen már az iskolában, egyetemeken és főiskolákon, és számtalan munkahelyen is használják ezeket. A népszerűségük nem véletlen, hiszen gyorsan létre lehet hozni velük különféle szöveges dokumentumokat, amelyek nagyban megkönnyítik a tanulók és a munkavállalók mindennapjait. Az első ilyen szoftver 1964-ben jelent meg Amerikában, amely akkoriban még mágnesszalagra rögzítette a leírtakat.

Az igazi áttörést a mai napig legnépszerűbbnek és legismertebbnek tartott Microsoft Word hozta el, amelynek elődjét a cég 1983-ban adta ki. Sokan nem tudják, de ezt egyébként a magyar származású Charles Simonyi fektette le még két évvel korábban. A sikerről tudjuk, hogy nem maradt el, hiszen a Microsoft alapítója, Bill Gates ma is a világ leggazdagabb emberei között van.

Nagyon sok időnek el kellett telnie, mire megjelentek a komolyabb vetélytársak, azonban ezek sem tudták megrengetni a Word piacvezető státuszát. 1999-ben a Sun Microsystem ingyenesen elérhetővé tette a StarOffice névre hallgató irodai programcsomagját, amely nem sokkal később OpenOffice néven vált híressé. Ebben nagy szerepet játszott a Linux alapú operációs rendszerek előretörése, és az a szándék, hogy nyílt forráskódú programok teret hódítsanak a világon. Később további szereplők is megjelentek a piacon. A SoftMaker Office szintén népszerűvé vált a cégek és a háztartások körében. Minden hasonló próbálkozásnál tetten érhető, hogy kompatibilitást nyújtanak a Microsoft dokumentumaival.

A népszerű szövegszerkesztő programok közül egyetlen szereplő lóg ki. A Google dokumentumok szolgáltatása ingyenesen elérhetővé teszi a felhasználók számára a megoldásait, megnyithatóak vele az ismertebb formátumok, ráadásul telepíteni sem kell semmit a számítógépre.

Kategóriák
szoftver

Helyesírás ellenőrző program

A digitalizáció elterjedésével a helyesírás ellenőrző programok használatának előnye megkérdőjelezhetetlenné vált a modern társadalmunkban, azonban nagyon fontos, hogy megfelelően tudjuk kezelni ezeket a szoftvereket. Hiába beszélünk ugyanis mesterséges intelligenciáról és big data-ról, ezek a megoldások a mai napig nem képesek 100%-osan kiváltani az emberi tudást.

Ennek az egyik legfőbb oka az, hogy a nyelv – és itt nem csak a magyarra gondolunk – folyamatosan változik, ráadásul tájegységenként eltérő módon. Ezen felül az idegen kifejezések, valamint azok használata, a nyelvbe ültetése is egyre gyorsuló ütemben zajlik, és ezt a folyamatot szinte képtelenség lekövetni pusztán programkódok segítségével. Persze vannak törekvések, és több piacvezető is létezik, de megbízhatóságuk nagyban megkérdőjelezhető.
Ha elfogadjuk a fenti tényt, akkor érdemes megnézni, hogy miben rejlik a helyesírás ellenőrző programok használatának valódi előnye. A világ legnépszerűbb szövegszerkesztője, a Microsoft Word, valamint a nyílt forráskódú kistestvére, az Open Office is rendelkezik beépített ellenőrzővel. Ezek egy előre meghatározott adatbázisból dolgoznak, amelyet mi, felhasználók is taníthatunk, de ezek sohasem lesznek teljes értékűek.
helyesírás ellenőrző

Mégis akkor mi a helyesírás ellenőrző programok használatának előnye?

A helyesírás ellenőrző programok használatának előnye inkább abban keresendő, amikor elgépeléseket, véletlen elütéseket, különírandó, de mégis egybeírt szavakat kell javítani egy szövegben. Egy hosszabb szöveg esetén ugyanis könnyen előfordul az úgynevezett tartalomvakság, amikor a szerző már nem tud figyelni a ténylegesen leírt karakterekre, hiszen az elméjében már a megfogalmazott gondolatok köszönnek vissza. Ilyenkor nagyon jó szolgálatot tudnak tenni ezek a megoldások.